Váltás! --- !!!UPDATE!!!

Szevasztok Kispajtások!

2011. február 20-án indult világhódító útjára a KF blog, amely most, egy év után továbblép, hogy megújult külsővel, ám változatlanul tartalmas tartalommal lépjen – remélhetőleg – még nagyobb reflektorfénybe.

A Képregény.net jóvoltából nemsokára már mi is WordPress motorral fogunk gurítani, a Freeblog-tól pedig könnyes búcsút veszünk. Az új webcímünk 20-án kerül fel ide; innen tudtok majd átnavigálni a másik honlapra. Az ottani helyzet egyelőre még kissé kaotikus, de ígérem, hogy erőmön felül teljesítve fogok minél előbb mindent a helyére pakolni.

Az újdonságok sokasága remélem, felvillanyoz Titeket annyira, hogy ez majd a kommentek számán is látható legyen.
Addig is kitartást és sok-sok képregény(filme)t kívánok Nektek!

!!!UPDATE!!!

Szóval ez az új link, amit nagyon tessék megjegyezni, gyorshívóba/könyvjelzőbe eltárolni:

filmek.kepregeny.net

írta: Gobiakos, 2012. febr. 20. 0:04 - címkék: off és kategóriák: Off - még nincsenek kommentek

Jóságok mára: A Csodálatos Pókember, Bosszúállók, RED 2

Nem hivatalos poszter, de ötletes. Bár egy korábbi Pók-filmnél már láttuk ezt a koncepciót, rémlik?

Elolvasom »

írta: Gobiakos, 2012. febr. 18. 14:50 - címkék: avengers, fan made, hírek, képek, poszter, RED, spiderman és kategóriák: Poszter, Hírek, Képek - még nincsenek kommentek

Bosszúállók - rajongói poszterek

Elolvasom »

írta: Gobiakos, 2012. febr. 15. 8:24 - címkék: avengers, fan made, poszter és kategóriák: Poszter - 3 komment

A Csodálatos Pókember szobrok és játékfigurák

Sokat nem is kell hozzáfűzni, maximum annyit, hogy Lizard egyelőre nem vág annyira oda, mint vártam volna.

Elolvasom »

írta: Gobiakos, 2012. febr. 14. 19:52 - címkék: game, képek, lizard, spiderman és kategóriák: Képek, Játék - még nincsenek kommentek

Íme az idegenkívüliek a Bosszúállókból!

Egy bizonyos Avengers-es táblás játék okán került ki pár kép a filmbéli gonosztevőkről, akik az űrből jöttek. Hogy miért rózsaszínek? Nem tudni. Ők Skrullok? Nem tudni. De a film azért jó lesz? Reméljük.

írta: Gobiakos, 2012. febr. 11. 10:03 - címkék: avengers, game, képek és kategóriák: Képek, Játék - még nincsenek kommentek

A kulisszák mögött: Szellemlovas - A bosszú ereje

Közel 14 percnyi videóanyag került fel a netre, amelyben Nic Cage legújabb képregényfilmes munkájának, a Szellemlovas: A bosszú erejének kulisszái mögé pillanthat be az érdeklődő kedvű rajongó, azaz mi. Van itt motorozás (nyilván), biztosító kötélen himbálózás, robbantás, bányagép, miazmás. Katt a Play gombra, de izibe!

írta: Gobiakos, 2012. febr. 10. 22:17 - címkék: ghost rider, nicolas cage, trailer és kategóriák: Trailer/Videó - még nincsenek kommentek

Rajongói rajz az új Batman-hez

Nem tudom mikor és nem tudom kicsoda rajzolta az alábbi montázst, de az egyszer fix, hogy rettentően eltalálta! Abba már bele sem merek gondolni, hogy mekkorát ütne ez színesben... (Kattra nagyobb lesz!)

írta: Gobiakos, 2012. febr. 10. 21:18 - címkék: Bane, Batman, catwoman, fan made, gordon, képek és kategóriák: Képek - még nincsenek kommentek

Jóságok mára: The Wolverine, Szellemlovas: A bosszú ereje, estébé...

Premierdátumot szúrtak ki a The Wolverine című szuperhős film folytatásának, ami állítólag nem is annyira lesz folytatás. A címszereplő Hugh Jackman szerint tök más lesz, meg minden, de persze mi tudjuk, hogy semmi sem lesz más. A válasz pofon egyszerű: csupán annyival, hogy "készül a folytatás", nem lehet eladni a produkciót. De azért várjuk, egészen pontosan 2013. július 23-áig.

Elolvasom »

írta: Gobiakos, 2012. febr. 9. 21:28 - címkék: game, ghost rider, hírek, hugh jackman, képek, poszter, spiderman, watchmen, wolverine és kategóriák: Poszter, Hírek, Képek, Játék - még nincsenek kommentek

A Csodálatos Pókember trailer #2

A Csodálatos Pókember új előzetese nem kicsit lett látványos! Akkor nagyon? Igen! Peter Parker hálóvetőt épít és tesztel, gerilla módon graffitizi ki az emblémáját a falakra, míg Dr. Connors autók motorháztetejét tépí ízekre Gyíkként. Roppant várós film!



És már itt is van a magyar feliratos változat is.

írta: Gobiakos, 2012. febr. 7. 10:14 - címkék: andrew garfield, emma stone, spiderman, trailer és kategóriák: Trailer/Videó - 1 komment

Én vagyok a törvény!

Dredd bíró megint kapott pár új képet, amiken morcoskodhat, lőhet meg minden. Olivia Thirlby-nek pedig ezúton küldenék egy óriási puszit meg egy doboz Mozart csokoládét a tökéletes headshot-ért...

írta: Gobiakos, 2012. febr. 6. 19:53 - címkék: dredd, karl urban, képek és kategóriák: Képek - még nincsenek kommentek

Super Bowl tv-spotok: Bosszúállók, Szellemlovas

A Bosszúállók 1 perces, új kedvcsinálóját már mindenki nagyon várta és a Super Bowl alatt meg is kapta. A Szellemlovas: A bosszú ereje sem járt másképp, az amcsi foci szerelmesei a szünetben Nic Cage új filmjének új tv-spotját is megleshették.

írta: Gobiakos, 2012. febr. 6. 7:43 - címkék: avengers, ghost rider, trailer és kategóriák: Trailer/Videó - még nincsenek kommentek

Before Watchmen - jöhet a prequel

Elképesztő szentségtelenségre készül a nemrég logóváltáson átesett DC kiadó: Before Watchem sorozatcímmel előzménysztorikat fognak gyártani Alan Moore és Dave Gibbons 1986-os kultképregényéhez, a Watchmenhez (ami a moziváltozat idején magyarul is megjelent). A projekt viszont akár jól is elsülhet, mert az amerikai képregényipar jelenlegi ászait (többek között Brian Azazellót Len Weint) igazolták le hozzá írónak és rajzolónak.

Az új szériában visszatér a közönségkedvenc őrült sorozatgyilkos, Rorschach, a lángszórós Komédiás, a pucér kék óriás, Dr. manhattan, a dagi Nite Owl, a dögös Selyem kísértet 2, a világvégét elhozó Ozimandyas és még a fejezetekbe ékelt, külön képregényben monologizáló kalóz is. A képregénygeekek egyik fele örül, a másik hőbörög, utóbbiak táborába tartoznak az eredeti mű szerzői is. "Nem akarok több pénzt. Nem akarom, hogy ezek elkészüljenek. A Moby Dickhez sem készülnek előzmények és folytatások, ez az egész a DC 80-as évekbeli, drákói szigorral mindent leszabályozó szerződéseit idézi" - nyilatkozta a borzas hajú képregényzseni, akinek a véleményét egykori szerzőtársa, Dave Gibbons rajzoló is osztja: "Az eredeti Watchmen egy komplett, lezárt történet volt, Alan Moore-ral mindent elmondtunk benne, amit akartunk."

A DC tervei szerint mindegyik szereplő többrészes minisorozatot kapna, amit más-más sztáríróra és rajzolóra bíznának. A szuperképességek nélküli, bagolyjelmezes kütyükirály, Nite Owl előtörténete például J. Michael Straczynskinak, a Babylon 5 tévésorozat író-rendező-producerének és a Brad Pitt-féle World War Z forgatókönyvírójának jutott.

Straczynski a Hollywood Reporternek adott interjúrában hűtötte le Moore-t, aki egyébként maga is többször folytatta már jó pénzért olyan képregényhősök sztoriját, akiket nem is ő talált ki: "Kétségtelen, hogy a Watchmen-szereplőket Alan tudja a legjobban bemutatni. Megértem az aggodalmát, de annyit azért hozzá tennék, hogy sosem hallottam őt amiatt háborogni, hogy Jerry Shusteren és Joe Siegelen kívül mások is készítettek Superman-történeteket. Alan maga is tovább vitte már más írók karaktereit, például amikor leszerződtették Len Wein Swamp Thingjének folytatására. Sőt, Alan az elmúlt évtizedekben előszeretettel írt zseniális képregényeket olyan regényhősök köré, akiket nem is ő talált ki, Nemo kapitánytól a láthatatlan emberen át Moriarty professzorig." A Babylon 5 atyja szerint morálisan eléggé kifogásolható Alan Moore "Én bármikor felhasználhatom Verne, H.G. Wells, Stevenson és Arthur Conan Doyle karaktereit, de az enyéimhez ne merjen senki nyúlni!"-hozzáállása.

Ilyen nyilatkozatok után viszont Straczynskiéknak is muszáj lesz legalább olyan ütős Watchmen-sztorikat kitalálni, mint amilyen zseniális Batman-történet volt Alan Moore egyik leghíresebb "bérírása", a Gyilkos tréfa.

 

forrás: index.hu

írta: Gobiakos, 2012. febr. 5. 20:30 - címkék: hírek, watchmen és kategóriák: Hírek - még nincsenek kommentek

A rajongók megint poszterkedtek...

Ezúttal A Sötét Lovag: Felemelkedés és a Man of Steel kapott fan-made posztereket.

Elolvasom »

írta: Gobiakos, 2012. febr. 5. 20:21 - címkék: Bane, Batman, catwoman, fan made, poszter, superman és kategóriák: Poszter - még nincsenek kommentek

Rajzpályázat, mert az jó!

Szevasztok kispajtások!

Rohamtempóban távolodik az újév első napja, a lencsefőzelék valamint a konfettivel telehullott pezsgőspohár emléke, ám ugyanilyen gyorsan közeledik egy számomra és olvasóim számára igen fontos dátum, nevezetesen a Képregényfilmek blog egy éves születésnapja! Ebből az alkalmából rajzpályázatot hirdetek. A pályázat témája:

„Én és a KF blog”

A pályaművek bármilyen technikával készülhetnek. Lehet szabadkézi rajz vagy számítógéppel készített alkotás is. Saját agyszülemény vagy már létező képekből összeollózott montázs. A szinte nem is létező korlátokat nyugodtan feszegessétek, szabad a vásár.

A beérkezett pályamunkákat ezúttal is két kedves barátommal, Skizo-val és S1lent-tel karöltve fogjuk zsűrizni és a legjobbak ajándékban részesülnek. Szóval érdemes ceruzát, tollat, tust vagy egeret ragadni! A cím pedig, ahova szórni kell a jóságot: kepregenyfilmek@citromail.hu

Mindenkinek jó munkát kívánok!

Gobiakos

írta: Gobiakos, 2012. febr. 2. 21:34 - címkék: nyeremenyjatek, off, verseny és kategóriák: Off - 3 komment

G.I. Joe: Megtorlás - Super Bowl tv-spot

A G.I. Joe: Megtorlás ellőtte a Super Bowl-os tv-spot-ját. Tetszik? Nem tetszik?

írta: Gobiakos, 2012. febr. 2. 10:35 - címkék: gi joe, trailer és kategóriák: Trailer/Videó - 1 komment

Kép-dömping: Bosszúállók, Vasember II, A Sötét Lovag: Felemelkedés

Ezúttal nem forgatási képekkel bombázlak benneteket, hanem javarészt játékok és mozis cumók fotóit tekinthetitek meg. Emlékeztek még, mikor múlt alkalommal a jövőbe látva megjósoltam a sok Bosszúállók-vacakot...? Bejött!

Elsőként jöjjön a kakukktojás, ami egy egész normális Avengers banner. Ezen már nem rajzolt figurák röpködnek/lőnek/feszítenek, hanem a rendes színészek rendes arcaikkal. (Klikkre nagyobb lesz!)

Elolvasom »

írta: Gobiakos, 2012. febr. 1. 17:00 - címkék: avengers, Bane, Batman, catwoman, game, iron man, képek és kategóriák: Képek - 4 komment

Kép-dömping: A Sötét Lovag: Felemelkedés, Dredd

Új logo érkezett A Sötét Lovag: Felemelkedéshez. A jeges(?) kitörés jól fest, nekem személy szerint nagyon bejön. Sejtelmes, darkos, fain!

 

----------

 

Dredd bíró egy újabb képen vághat "letépem az arcod, ha nem teszed le azt a fegyvert" arckifejezést. Karl Urban és az ő megformálásában Dredd 2012. szeptember 21-étől ragadja magához (Sly után) újra a Törvénytevőt.

(Kattintásra nagyobb lesz!)

írta: Gobiakos, 2012. jan. 31. 18:52 - címkék: Batman, dredd, karl urban, képek, logo és kategóriák: Képek - még nincsenek kommentek

Vaughn az X-Men: Az elsők folytatásának élén

Újra becsöngetnek! A most már kettévált csipet-csapat tovább gyűri az ellent és kűzd a megkülönböztetés átkával. A mutánsok a háttérbe lettek szorítva, a rakétaválságot sem ők akadályozták meg. Na persze...

A lényeg jelen pillanatban csak annyi, hogy az X-Men: Az elsők folytatásának rendezői székébe ismételten Matthew Vaughn ülhet, így folytathatja a már megkezdett utat a mutánsok kalandjaival kapcsolatban. A folytatás szkriptjét Simon Kinberg vési, és a produceri teendők egy részét Bryan Singer fogja ellátni.

Ezek után már csak két kérdésem lenne:

1. Mi lesz a film címe: X-Men: Második osztály?

2. "Örülünk? Vincent! Örülünk?!"

írta: Gobiakos, 2012. jan. 30. 22:52 - címkék: bryan singer, hírek, matthew vaughn, x men és kategóriák: Hírek - még nincsenek kommentek

Bosszúállók - 3D szemüvegek

A The Avengers-hez kiadtak négy, egyedi kialakítású 3D-s szemüveget. Mivel a film maga is három dimenzióban kerül vetítésre (és bár csak konvertált 3D, de a költségek attól még így is elég magasak), így nem is csoda, hogy a forgalmazók minden egyes centet ki akarnak préselni a produkcióból. Majd nyilván jön még a Bosszúállók ízű kóla, a Vasember vödrös popcorn és a Hulk-os nachos. Amúgy meg hol a Nick Fury-ihlette szemüveg?!

írta: Gobiakos, 2012. jan. 30. 16:40 - címkék: avengers, captain america, hulk, iron man, képek, thor és kategóriák: Képek - 3 komment

Comic-Live-Club #3

Október 17-én útjára indult egy nagyon király kezdeményezés, nevezetesen a Comic-Live-Club. Hogy ez mit is takar pontosan? Az esemény nem más, mint egy mozis klub a képregényrajongók részére a Magyarhangya csapat és a Magyar Képregény Szövetség egységes szervezésében. A vetítéseknek az Odeon Lloyd mozi ad otthont (1136 Hollán Ernő u. 7).

A Comic-Live-Club február 18-i vetítésén egyből két filmmel várjuk a közönséget. A Vasember 1. és 2. részét egymás után nézhetitek meg.
Moziban valószínűleg utoljára lesz egymás után a két rész, ragadjátok meg a lehetőséget!

Az első rész 13:00-kor kezdődik, utána 15 perc szünet, majd a második rész kerül sorra.

Jegyár: egy filmre 950 Forint, a két részre együtt 1500 Forint

Akik mindkét filmre jegyet vesznek azok között ajándékot sorsolunk!

Az esemény Facebook-os elérhetősége

írta: Gobiakos, 2012. jan. 30. 8:14 - címkék: comic live club, iron man, off és kategóriák: Off - még nincsenek kommentek
Régebbiek | Végére »